A Mannaszappan egyedülálló filozófiájának köszönhetően Magyarországon elsőként kapta meg a nemzetközi Leaping Bunny minősítést, amit csak azon kevesek érdemelhetnek ki, akiknek termékeit és azok összetevőit bizonyítottan nem tesztelték állatokon.
De nézzük meg mi is van a nyúlon túl…
Ha egy terméken a “Cruelty-Free” (Erőszakmentes) feliratot vagy egy nyuszis logót látunk ez önmagában keveset árul el. Ezek a jelzések általában mindössze arra vonatkoznak, hogy magát a készterméket nem tesztelték állatokon. Azonban az állatteszteket főleg az összetevők szintjén szokták végezni! Másrészt egy vállalat állíthatja magáról, hogy nem végzett teszteket állatokon, miközben megbízhat egy másik céget, hogy végezze el őket helyette. Tehát az ördög, mint mindig a részletekben rejlik.
Jelenleg ha 100%-ig biztosak szeretnénk lenni benne, hogy egy cég “erőszakmentes” termékeket készít, akkor az Ugró Nyuszi logós termékeket kell keresnünk, ugyanis ez az egyetlen logó amelyik garantálja, hogy nem végeztek állatteszteket a termékfejlesztés semelyik fázisában.
“Fontos számunkra, hogy azok, akik megvásárolják a Mannáinkat, tudatában legyenek annak, hogy amellett, hogy a vegyszermentes termékek jótékony hatást gyakorolnak bőrükre, beszállítóink egyike sem végez teszteket állatokon. Hitvallásunk része, hogy teljes mellszélességgel kiállunk az állatok jogaiért és képviseljük a velük szemben folytatott kegyetlenség beszüntetésére irányuló törekvéseket” – mondta Varga-Darabos Andrea, a márka megalkotója, a minősítés megszerzése kapcsán.
És akkor ha nem tesztelték állatokon lehet, hogy nem biztonságos a termék használata emberek számára? Emiatt nem kell aggódni. Számos alternatíva létezik az állatkísérletek kiváltására sejt és szövet kultúrák, illetve kifinomult számítógépes és matematikai modellek használatával, valamint úgynevezett in vitro tesztekkel, vagy akár önkéntes alapú emberi klinikai tesztekkel.
A BUAV (Brit Egyesülés az Élveboncolás Eltörlésére) és a Cruelty Free International (Erőszakmentesség Nemzetközi Szervezete) hivatalos közleményét a Mannaszappan sikeréről megtekinthetitek ITT.
Tehát idén a szokásosnál hamarabb érkezett a nyuszi a Mannánál, amihez mi őszintén gratulálunk 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: